DR. HORVÁTH Z. PÉTER

Dr. Horváth Z. Péter

vezető ügyvéd, gazdasági büntetőjogi szakjogász

2001-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán, nappali tagozaton. Másoddiplomámat 2004-ben szereztem gazdasági büntetőjogi szakjogászként.

Kiemelkedő szakterületem a gazdasági jog és gazdasági büntető jog. Diplomamunkáim: „Gazdasági büntetőjog tendenciái Magyarországon”, valamint a „Pénzmosásról” szólnak.

Munkásságommal, perbeszédeimmel több szakmai díjat elnyertem, így többek között a Legfőbb Ügyészség legrangosabb elismerését, a Kozma Sándor díjat. Ez meghívást jelentett számomra a Fővárosi Főügyészségre, ahol a munkám során a szakmai tapasztalat és a gyakorlati tudás mellett, egyfajta komplex látásmódra tettem szert. Fontosnak tartom, hogy a gazdasági jogi és gazdasági büntetőjogi területen felmerülő ügyekre, jogi problémákra mindkét oldal szemüvegével vizsgálva keressem a megoldásokat.

Ügyvédi irodámat, melynek tulajdonosa és vezetője vagyok, 2005-ben alapítottam.

Folyamatosan 10 kollégával dolgozunk együtt. Jelenleg 4 főállású ügyvédet foglalkoztatunk és 5 állandó partnerünk van. Számos szakértővel – köztük az ország legnevesebbjeivel állunk rendszeres kapcsolatban, továbbá széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezünk.

Munkánk színvonalát úgy tudom legjobban jellemezni, hogy egyszerre használjuk az innováció eszközeit és a szakmai tapasztalatokat, mindig csapatként, együttműködve. Gyors, precíz hatékony munka jellemez minket az egyes jogterületek különböző szabályait is felhasználva komplex megoldásokat alakítunk ki.

Sikereink záloga rajtam kívül a mögöttem álló team munkája, beleértve kollégáimat, partner irodáinkat és szakértőinket,- köszönve nekik azt is, hogy a megbízásokat a vállaltaknak megfelelően mindig határidőre és sikeresen teljesítjük.

A magyar mellett munkanyelvem az angol.